Matiné Zenekar

Matiné Zenekar

Balogh László és Gömör Tamás két jó barát, akik már több formációban is zenéltek együtt. Laci két gyönyörű kislány büszke apukája, Tomi pedig Apai örömök elé nézett a közelmúltban és boldogan neveli újszülött kisfiát. Laci és Tomi külön-külön is rengeteg, szinte felsorolhatatlan sok stílusú zenében kipróbálták magukat. Zenéltek klubokban és nagyszínpadokon, itthon és külföldön, ismert és underground zenészekkel, de közösen eddig még nem írtak dalokat. Először a baráti társaságok csemetéinek szórakoztatására születtek meg az első dalok, amelyek óriási sikert arattak. Innen jött az ötlet, hogy a szélesebb közönség előtt is meg kellene mutatkozni. A Fapapucs című dalhoz 2014 tavaszán forgattak klipet a srácok, ami a Minimax TV csatorna műsorába is rögtön bekerült, a YouTube -on, pedig nem egészen 5 hét alatt elérte a 10 ezres nézettséget.